Drága barátom hunyd le a szemed és engedd hogy a víz haza vigyen

-

A böjt

 
 
A böjt az egész embert, mint test-lélek-szellem veszi célba. Ha hosszú távú eredményeket szeretnénk elérni, nem is próbálkozhatunk azzal, hogy például csak a testet gyógyítjuk meg. Böjt alkalmával mind a három szinten beindulnak a tisztulási folyamatok. Miközben tisztul a test, tisztulnak a gondolatok is. Meditálni, elmélkedni is csak tiszta testtel és elmével lehet igazán.

A böjt az egyik leghatékonyabb méregtelenítési, salaktalanítási módszer.
Minden vallás ismeri és ajánlja bizonyos időpontokban. Pl. iszlám ramadan, a keresztény vallás a húsvétot megelőző időszakban.

A böjtölésnek köszönhetően fantasztikusan tud regenerálódni a károsodott máj, a bőr letisztul, szem újra csillog, az íriszben azonnal láthatóak a tisztulás jelei.

Az emésztőszerveink fellélegezhetnek egy kicsit, az egész szervezeten a megújulás lesz úrrá.

A többi szerv is kihasználja ezt az időszakot.

A böjtöléssel régi lerakódásokat távolítunk el. Az évek alatt felhalmozódott salakanyagokat úgy képzeljük el, mint egy hagymának a rétegeit. Ezek a rétegek lassan keletkeztek, és nem várható egyetlen böjtöléstől, hogy maradéktalanul el is tűnjenek. Nem is lenne jó, ha ez a rengeteg salakanyag - ami tulajdonképpen méreg a szervezet számára, hiszen azért raktározta el, hogy majd egyszer kiüríti - egyszerre felszabadulna. Meglehetősen kellemetlenül érezhetnénk magunkat ebben az esetben.
A felhalmozódott salakanyag, amit a köznyelv mérgeknek is nevez, tulajdonképpen a szervezetben felhalmozódott savakból keletkezett sók. Testünk így próbál meg védekezni az elsavasodás ellen. Legkézenfekvőbb salakanyag raktáraink a zsírszövet és a kötőszövet.

A böjtölő szervezet életkedvet és életerőt nyer az energiát raktározó zsírból, építőanyagokat a fehérjeraktárból.

A test lebont mindent
• ami terheli
• amire nincs szüksége
• ami zavarja
• ami megbetegíti

A víztelenítéssel, sótalanítással és salaktalanítással javul a közérzet.

A súlyfeleslegtől való megszabadulás és edzés révén javul a teljesítmény. A böjt alatti rendszeres, de nem megerőltető mozgás csökkenti az izomvesztést, és segíti a kiválasztás folyamatát.

Az, hogy mennyi ideig tartson a böjt, sok dologtól függ. Az egyik az egyén tápláltsági állapota. Alultápláltság esetén sok rövid böjt, súlyfeleslegnél hosszabb, de ritkábban megtartott böjtök ajánlatosak.

Minden egészséges ember böjtölhet, aki képesnek tarja magát arra, hogy betartsa a szabályokat és gyakorolja a lemondást.

Súlyos kórképeknél: rák, AIDS, TBC, májzsugor végstádiuma ...esetén nem kell erőltetni, de gondos (orvosi) felügyelet mellett értelme lehet.

Terhesség és szoptatás alatt, kisgyermekeknél nem szabad végezni!

A biztonság kedvéért érdemes rendszeres időközönként kivizsgáltatni magunkat.

A böjt a gyógyulás csodálatos lehetőségét rejti magában. További előnye, hogy hatékonyan támogat más méregtelenítő programokat. Pl.: alkohol, heroin elvonókúrák is használhatják.

Mit jelent az egyhetes böjt a böjtölő számára?
• A böjt intenzív élményeket nyújt, tágítja a tudatot.
• Semmiképp sem jelent éhezést, nem egyenlő a koplalással!
• A lemondás nem okoz semmilyen veszteséget, hanem fokozza a teljesítőképességet és a jó közérzetet
• Ösztönzést ad az életstílus megváltoztatásához
• A szervezet kevesebb táplálékkal is beéri, gyorsabban jóllakunk.
• ANYAGI FÜGGETLENSÉG!!!!!!!!!
• A böjtöléssel több felelősséget vállalunk magunk iránt

A böjtölés szabályai
• A böjt alatt csak iszunk- teát, zöldséglevest, friss zöldség és gyümölcs leveket és több vizet, mint amennyit szomjúságunk megkíván.
• Elhagyunk mindent, ami nem létfontosságú - gyógyszerek, élvezeti szerek
• Elszakadni a mindennapoktól
• Természetesen viselkedni
• Segítsük a kiválasztás folyamatát - keserű só, szauna, bázikus fürdő, olívás szájöblítés...

Egyhetes böjt célja:
• Az egészség fokozása még egészségesek számára
• Táplálkozásmód megváltoztatásának előkészítése
• A testsúly csökkentése
• Az egészségőrzés ismeretanyagának bővítése
• Rendszeres egészségmegőrzés része


Előítéletek és félelmek legyőzése
• Éhes? - a böjt alatt nincs éhezés
• Fehérjék, vitaminok, ásványi anyagok - a szervezet bőséges tartalékokkal rendelkezik.
• Erő - belülről jön: az átállást követő második naptól ugyanolyan, mint korábban a táplálkozás mellet volt
• Gondolkodás és reakciókészség - átmenetileg lassúbbodhat. Ez ártalmatlan dolog, de a munkában és autóvezetésben figyelembe kell venni.
• Keringési problémák/szédülés - maximum az első két átállási napon, veszélytelen
• Munkaképesség - a böjtölők munkájukat általában el tudják látni.


Mi ártalmas a böjt alatt?
• Sressz, izgalom
• Gyógyszerek
• Élvezeti mérgek - alkohol, nikotin, koffein
• Egyéb zavaró tényezők - jóakarók, akik mindenáron lebeszélnek a dologról. Saját gyengeségüket kívánják igazolni ezáltal

Problémák a böjt alatt
• Hangulatváltozás
• Alvás - alvás napközben - „kétpúpu teve"
• Elalvási problémák
• Hideg végtagok
• Menses - az első napokban különösen erős lehet, a végén alig.

Böjtkrízis
A böjt ideje alatt váltakozhat a közérzet, a hangulat. Ez egyenes arányban van a felszabaduló mérgek mennyiségével és azzal, hogy van-e jelen elegendő mennyiségű folyadék és bázis, ami segít a felszabaduló salakanyagok közömbösítésében. Ezek ijesztőek lehetnek egy kezdő böjtölő számára, éppen ezért nem ajánlatos egyedül, segítség és felügyelet nélkül belevágni.
Egy tapasztalt böjtvezető átsegít a nehéz időszakokon, ezért fontos, hogy mindig elérhető legyen.

Az egészséges ember magáért vállalja a felelősséget.

(részlet a diet infó oldalról)

Ime egy 3 napos, egy 7 vagy több napos böjti útmútató:

kep_077.jpg

Amit egy ismerösömnek állítottam össze.

Kétfajta böjtöt tudok ajánlani.
Az egyik rövidebb egyszerűbb, könnyebb, és lehet hogy elég is lesz.
A másik bonyolultabb több napos, de lehet hogy szükséges lesz.
Akkor az első típusú, három napos böjt:
Van egy úgynevezett felvezető nap egy levezető
nap, a középső három nap a böjt. Tehát összesen 5 nap.
A felvezető és levezető napokon egy általad kiválasztott egy fajta
gyümölcsből, ami lehetőleg most terem kb. 1,5 kg. egész napra elosztva
elfogyasztani.
Bár az alma nem most terem, de azt kivételesen ha úgy gondolod
kiválaszthatod, mert nagyon jó bél tisztító.
A lényeg az, hogy a szervezeted tudni fogja hogy mit egyél, és azt jó ízzel
fogyaszd el ezeken a bízonyos napokon. Ezen kívül lehetőleg csak tiszta
szénsav mentes vizet igyál (persze nem csap vizet). Kávé, Cola különböző más
üdítők most nem fogyaszthatok. Persze ha nagyon kívánsz egy kávét vagy a
megszokott, de nem ajánlott folyadékot, az első felvezető napon még
minimálisan engedélyezett, de az a legjobb ha kibírod.
Már a felvezető nap is nehéz....ízleld a gyümölcsöt jól rágd meg, és búcsúzz
el 3 napra ezektől.
Első böjti nap:
Reggel ha zuhanyozol próbáld meg a hideg-meleg váltó zuhanyt, hogy a
vérkeringésed felpezsdüljön. Ha nem zuhanyozol, tökéletesen meg felel egy
gyenge kefével vagy test dörzsi szívacsal átdörzsölni magad körkörösen.
Jobb lábfejtől kezded fel a szív vonaláig, majd bal lábfejtől szív vonalig,
jobb kézfejtől szívig, majd bal kézfejtől a szívig. Az egész procedúra nem
kell hogy tíz percnél több legyen.
Éhes leszel, vagy nem? Mindegy ...
Csinálhatsz teát amennyi jól esik, mindenféle ízesítés nélkül, és szép
lassan elkortyolgatva szinte rágva "reggelizhetsz". 
Ajánlott tisztító teák: Csalán (vértisztító), orvosi zsályafű (máj),
naturland salaktalanító tea, notox böjti tea (ezt nem sok helyen árulják).
Személy szerint nagyon szeretem még a máriatövis mag teát, a csipkebogyó
teát, a menta teát (nyugtató), hársfalevél teát, bodza virág, kamilla teát.
A tisztító teák nagyon ajánlottak, naponta legalább 3-4 csészét igyál meg
belőle, sokat segítenek.
"Ebédre", lehet 2-3 deci gyümölcs vagy zöldség levet inni. Csak a tiszta
adalékanyag mentes levek a jók ezek általában bió levek formájában van.
Nagyon tisztit a cékla, a savanyú káposztalé (ezt a Dm-ben lehet kapni),
lehet hogy okozhatnak egy kis hasmenést is, de az nagyon jó mert a
tisztulást jelzi. Ezeken kívül még finom a répalé, ananászlé, almalé, stb.
Persze ha van gyümölcs centrifugád használd, az a legjobb, és a legolcsóbb.
Ha a centrifugát használod, át kell szűrni a levet még sűrű szövésű szűrőn,
hogy rost mentes legyen.
Egyszerre csak egy fajta levet igyál. Ki kell tölteni egy kis tálkába, és
kanalazva nagyon lassan, szinte rágva kell meg enni. Utána jót tesz egy kis
pihenés, tégy bármit is jól kell érezned magad, annak ellenére hogy
akár rosszul is lehetsz, mert a tested 100-al méregtelenít. Nagyon
bevált módszer lefeküdni egy fél óra-órára, és nyugtató, relaxációs vagy komoly
zenére hallgatva lenyugodni. Ilyenkor egy melegvizes tömlőt lehet rakni a májterületére (jobb oldalt az utolsó borda körül), így a máj szinte megduplázott erővel tud kiválasztani,méregteleníteni. A telefont kikapcsolni ajánlott. PIHENJ.
A pihenés, az elengedés a legfontosabb a böjtben. A napi teendőidet próbáld
minimálisra csökkenteni, és akár átruházni másra. Mint például a kutya
sétáltatás. Ha mégis el kell valamit intézned előfordulhat hogy rosszul leszel,
szédülhetsz, ilyesmik. Lehetséges hogy idegesebb leszel, nyugtalanabb,
csökkenhet a figyelem koncentrációs készség, ez közlekedésnél veszélyes
lehet. Nem biztos de lehet. Összefügg a véráramba bekerülő méreg anyagokkal,
ami mélyről szabadul fel ilyenkor. Erre készülj föl, legalább az első
napodat úgy kellene szervezned hogy ne csinálj semmit.
Nekem személy szerint életem első böjti napjai nagyon nehezek voltak, és nem
tudtam semmi addig megszokott dolgot csinálni, de tapasztalva ezt a
böjttáborban, mikor egyedül készültem föl sikerült megszerveznem a "semmit
tevést".
Nem akarlak ijesztgetni, nem lehet tudni hogy a szervezeted és a
pszichikumod, hogyan reagál. Vannak akik munka mellet
csinálnak 3 vagy akár 7 napos böjtöt. Ha esetleg kibuksz és megszakítod a böjtödet, akkor legalább tudni fogod hogy mi kell ahhoz hogy jól csináld, és a köv. alkalomra felkészülsz
rá.
Napközben vehetsz nyugtató fürdött, kényeztethetd magad maszirozással, kis
napozással, a szauna is jó de csak mértékkel, figyelni kell a szívedre mert
a böjt eleve megterheli. Végy jó nagy lassú mély lélegzetet legalább
háromszor egymás után, bármikor mikor csak eszedbe jut (jusson eszedbe
sokszor!:)). Nekem a hasi légzés segítette az éhség leküzdését ha már nagyon
nem bírtam. Hasba be, legyen jó nagy hasi..., hasból ki.
Akkor most jöjjön a vacsora: ekkor is ehetsz egyfajta levet, ne legyen 2-3
decinél több.
Mikor véget ért a 3 napos böjt, a levezető, vagy nevezhetem felépítő napnak megeheted a gyümölcs adagodat lassan rágva, az első felvezető napra
vonatkozó szabályokat betartva.
Egy hozzáfűzés. Vannak akik megcsinálnak rövid böjtöket csak víz
fogyasztásával. Ha lelkes vagy és úgy érzed hogy kibírod akkor az is nagyon
jó, sőt szerintem még jobb. Ilyenkor minimum 2-3 liter vizet meg kell innod,
ez fontos, sőt az izzadást belekalkulálva plusz 1-2 liter sem gond. Lehet hogy
elég lenne neked a tisztuláshoz ez a rövidebb böjt. Talán evvel kéne
szerencsét próbálnod.
Ez volt a három napos, rövid böjt.
A 7 vagy több napos böjt, ugyan ílyen de a felvezető és levezető napok ennek
arányában hosszabbak, kb. fele a böjti napoknak. A 7 napnál 2-3 nap a
felvezető, a levezető is 2-3 nap, és ezeken a napokon már nem csak gyümölcs lehet az étrend.
Ami még plusz a hosszabb böjtben a bélmosás. Fontos a bél tisztulás, legkésőbb
a harmadik nap után elengedhetetlen. A bélben lerakodott mérgek összefüggnek
a legtöbb betegséggel, immunrendszeri gyengeséggel, allergiával. A bél tisztítás legegyszerűbb módja a keserű só használata. Gyógyszertárban juthatsz hozzá. Reggel 1-2 kiskanállal egy pohár
vízben feloldva, gyorsan lehörpinteni, (elég rossz az íze). Ez a só okoz egy
fajta hasmenést, tehát érdemes otthon maradni 2-3 órát ilyenkor. A hatás még
jobb ha iszod a tisztító teákat közben.
A bél tisztításnak vannak más módjai is, pl. colon hidro terápia, beöntés.
Ha bátor vagy és érdekel ez, később tájékoztathatlak erről is. Ezek még
hatásosabbak, még jobban lehet tisztulni, és még jobban igénybe veszi a
szervezet tisztulási rendszerét. Ha erős vagy és úgy gondolod hogy jó lenne
akkor érdemes csinálni mert nagyon tisztító.
Rá fogsz jönni a böjt közben vagy utána, hogy minél inkább rossz vagy annál
inkább hasznos, csak ki kell várni türelemmel, elfogadással míg a mélyről
felszabadult mérgek teljesen elhagyják testünket, széklet, izzadás, és a
légzésen, keresztül.
Végül egy nagyon fontos dolog. A böjt egy komoly dolog (kés nélküli műtét),
rendkívül igénybe veszi szervezetett, és számodra eddig nem tapasztalt
dolgokat élhetsz meg. Fontos hogy tudjad ez nem játék, tisztában kell lenned
a tűrőképességeddel, a lehetőségeiddel. Tudjad hol a határ!
Ha elkezded a böjtöt az a te egyéni döntésed legyen, amiért te magad
vállalod a felelőséget. A családod is tud segíteni, de mielőtt elkezded a
böjtöt meg kell beszélni velük ezt, fontos hogy ők is elfogadják ezt a
döntésedet, hogy segíteni tudjanak benne.
Most úgy írtam le neked ezt a böjtöt ahogy én tapasztaltam mikor életemben
először csináltam. Ne ijedj meg, lehet hogy neked meg se kottyan, és
könnyedén veszed az akadályokat, mint ahogy van sokan mások is.


Mellékletként ide írom a böjti teák, italok nevét, és más kellékeket is.:
Teák: naturland tisztító tea, Notox tisztitó tea,stb...
Csalán (vértisztító), orvosi zsályafű (máj),
máriatövismag tea, a csipkebogyó tea, a menta tea(nyugtató), hársfalevél
tea, bodza virág tea.
Ivólevek: céklalé, savanyú káposztalé, almalé, répalé, ananász lé stb..
(csak tiszta adalékanyag mentes termékek, általában bió boltokban kapható)
Béltisztítás: keserű só (gyógyszertár)
Pihenés, máj pakolás: vizes tömlő
                                                                     

Ajánlott irodalom: Rüdiger Dahlke: A tudatos böjtölés kézikönyve



Vállalok interaktív böjti út vezetést:

Kérdése van?

kapcsolat: Kiss Timea

kisst29@gmail.com

06 30/592 49 86







Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Hobbyból pénzt keresni?

► internetes munkák gyöngyszemei

globaldomains.hupont.hu

2. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

3. TÖMLŐ – GUMITÖMLŐ – IPARI TÖMLŐ- VASÚTI LÉGFÉKTÖMLŐ

► Az ipari tömlőket alapvetően az általunk szállított közeg (víz, levegő, olaj, vegyszer, gőz, gáz, stb.), illetve alkalmazási módjuk (szívó, nyomó, szívó-nyomó) szerint kategorizáljuk.

gumi-tomlo-iparitomlo.hupont.hu

4. GODIMENTO CAFÉ

► Semiramis kávéval szebb a nap! A Boráros téri Duna Ház 1. emeletén található kávézónk célja, hogy Ön nyugodt és múlt századi hangulatot idéző környezetben élvezhesse a kávézás pillanatait.

godimento.hupont.hu

5. PIEZZO GÁZBOLT GÁZKÉSZÜLÉK ÉS ALKATRÉSZ SZAKÜZLET ÉS SZERVIZ

► Gázkészülék bolt Debrecen belvárosában. Gázkészülék alkatrészek, szobatermosztátok, szénmonoxid riasztók, gázkonvektorok, tűzhelyek, fali fűtők, vízmelegítők forgalmazása, szervizelése, gázipari műszaki-biztonsági felülvizsgálat végzése

gaz-piezzo.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

3. Sмιℓєчқ

► Itt mindendt megtalálsz:) ami Sмιℓєчқ-al kappcsolatos(=

zizy.hupont.hu

4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

5. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

7. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

8. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

9. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

10. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

11. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

12. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

13. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

14. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

15. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

16. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

17. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

18. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

19. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

20. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

21. bubuvicc-a válogatott viccek lapja

► Ha kiakarsz szakadni a hétköznapokból, vagy csak akarsz egy jó viccet olvasni,viccel nevettetni-a legjobb helyen jársz!

bubuvicc.hupont.hu

22. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

23. Nézz szét!!! Van itt minden,mint a búcsúban!

► Csak a Puffin lekvár ad erőt és mindent legyőző akaratot!!!

puffinlekvar.hupont.hu

24. használtmezek

► használtmezek

hasznaltmezek.hupont.hu

25. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 06/1-227-7168, 06/30-894-4199, 06/1-227-2040

szervizkozpont.hupont.hu

26. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

27. Katica alkotásai

► Vilcsek Katica gyöngyékszerei, versei, gondolatai.

megalkottam.hupont.hu

28. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

29. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

30. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

31. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

32. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

33. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

34. Es-szEncIa A dolgok lényegének a feltárása , a mai kor emberének szemével.

► Amit ma meg (ehet ,tehet,vehet,ismerhet) sz,- ne halaszd holnapra!

es-szencia.hupont.hu

35. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

36. OLCSÓ UJ CSOMAGOLÁS SÉRÜLT -SZÉPSÉGHIBÁS TERMÉKEK LEÉRTÉKELT ÁRON

► MINDEN EGY HELYEN ,ÉPITKEZIK,KERTÉSZKEDIK , SPORTOLNA VAGY JÖN A BABA??AMI NÁLLUNK NINCS AZT BESZEREZZÜK KÉRÉSÉRE KEDVEZMÉNYES ÁRON ÉS HÁZHOZ SZÁLLITJUK, HA KELL. TEL 06209978798 BPXVII KER .email:zolt@tvn.hu VÁRJUK KÉRDÉSEIT SEGITÜNK

olcso-easy.hupont.hu

37. Minden ami akác !

► Akácból készült szélezetlen és szélezett deszkák, lécek,pallók, gerendák,szőlőkarók, kerítéselemek,tűzifa,tűzifa házak,rönkházak,kerítések,rönkágyak,ötletek-inspirációk barkácsolóknak.

akacdeszka-akackerites.hupont.hu

38. **Sziszi OldalaƸ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ*ami mindennel fogizik

► mindennel!AZ OLDAL MÉG SZERKESZTÉS ALATT ÁLL!!!!Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ( a másik két oldalunk:selcsi-fan.mindenkilapja.hu,ls a másik meg:classschool.qwqw.hu,és ha olyan feliratú dolgot látsz akkor ne hidd azt hogy loptam,mert én csináltam azokat is!!!

mindenfelestar.hupont.hu

39. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

40. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek

► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.

varak-varromok-kastelyok.hupont.hu

41. A Pécs és környéke melegburkoló - parkettás!

► Máté Tamás vagyok, melegburkoló-parkettás. Több éves szakmai múlt mellett olyan referenciákkal rendelkezem, amelyek biztosítékot nyújthatnak az Ön számára is, hogy a munkámat megfelelő minőségben, korrekten fogom elvégezni.

mateparkett.hupont.hu

42. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

43. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

44. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

45. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

46. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén

► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező

rokolyabufe.hupont.hu

47. “Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.”

► “Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között. A miénk a döntés, nem pedig bárki másé.” (Richard Bach: Illúziók)

erzso-gyogyasz.hupont.hu

48. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

49. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

50. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

51. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

52. Igényes borovi fenyőbútor a legolcsóbban! +36/70-329-4217

► A ház minden zugát otthonná varázsoljuk! Hálószoba, nappali, étkező, gyerekbútor, előszoba fal, íróasztal, polc, nekünk nem okoz gondot!

borovibutor.hupont.hu

53. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

54. Hobbim a Futball

► Szereted a futballt?Akkor itt a helyed!Mindent megtudhatsz amit tudni akarsz!A magyar bajnokságtól a bajnokok Ligájáig mindent!

hobbifoci.hupont.hu

55. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon

► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS

locsolotomlo.hupont.hu

56. Zorro La Espada Y La Rosa

► HELLO! EZ AZ OLDAL A ZORRO C. SOROZATTAL ÉS A SZTÁRJAIVAL FOGLALKOZIK. JÖJJÖN MINDENKI AKI SZERETI A ZORRO-T! FŐSZEREPLŐK: CHRISTIAN MEYER ÉS MARLENE FAVELA

zorro-la-espada-y-la-rosa.hupont.hu

57. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

58. Álomfejtés

► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.

alomfejtes.hupont.hu

59. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

60. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

61. Zelovics Péter vagyok postagalambok tenyésztése és versenyeztetése a hobbim

► Postagalamb gyürü gyüjtő is vagyok

zelopigeonrings.hupont.hu

62. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

63. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

64. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

65. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

66. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

67. BÓNOM-ZUGI HORGÁSZ ÜDÜLŐ

► BÓNOM-ZUGI HORGÁSZAT,BÓNOM-ZUGI ÜDÜLŐ! PIHENJEN, HORGÁSSZON GYOMAENDRŐDÖN! KAPITÁLIS FOGÁSOK! PÁRATLAN SZÉPSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET, A KÖRÖS-HOLTÁGAK PARADICSOMÁBAN.

bonomzug.hupont.hu

68. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

69. Természet

► Ezen a weblapon mindenki tudomást növényekről

erdelyi.hupont.hu

70. Csarnokszerkezet-vasszerkezeti pódium-légtechnika-lakatos munka

► Sárvári Miklós EV 06-309-425-200 sarvarimiklos@t-online.hu

csarnokgyartas.hupont.hu

71. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

72. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

73. namegirlboy

► Amiket leírok az mind igaz, az instagramnál úgy kell leírni ahogyan én írtam le. Ők így változtak meg. Minden félét fogok nektek leírni.

emo-emberek.hupont.hu

74. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

75. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 2
Heti: 5
Havi: 13
Össz.: 11 377

Látogatottság növelés
Oldal: és még további érdekességek...
Drága barátom hunyd le a szemed és engedd hogy a víz haza vigyen - © 2008 - 2024 - gyogyito-kezek.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »